Iskolánk “b” osztályos ballagói nevében Keresztes Fanni, a búcsúzó nyolcadikosok szülei nevében Keresztes Tiborné fogalmazta meg gondolatait.

Kedves Tanáraink!

Elérkezett a búcsú pillanata. Félénk óvodásként léptünk be az iskola kapuin és immáron céltudatos kamaszként fogunk tovább menni.

Nyolc évvel ezelőtt egyikünknek sem jutott eszébe, hogy egy nap itt állunk majd, s becsukni készülünk magunk mögött egy ajtót. Az ajtót, melyet Juditka néni kinyitott előttünk és most Bea néni szomorúan bezár. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan elröppen nyolc esztendő. Büszkén jöttünk mindennap ebbe az iskolába. Szerettünk itt lenni, szerettünk együtt lenni.

Reméljük, bármennyire is rosszak voltunk, azért hagyunk kedves emlékeket is magunk után. Számos versenyen vettünk rész, igyekeztünk bekapcsolódni az órai munkába. Minden tanárral megtaláltuk a közös hangot, és ha jobb napjaink voltak, jókat nevettünk együtt.

Hiányozni fog a középiskolában ez a felszabadult hangulat. Hiányozni fog a biztonságot adó 35-ös terem. Hiányozni fog a közvetlenség, a szeretet, ami áradt felénk, s az, hogy bármi bánatunk volt, odamehettünk tanárainkhoz és megoszthattuk velük gondjainkat. Köszönjük odaadó munkájukat és figyelmüket, az emlékezetes órákat.

Köszönjük, hogy bevezettek minket a különböző tudományokba, és hogy a mi tiltakozásunk ellenére is megpróbálták nekünk átadni a tudásukat.

Fizikaórán megtanultuk, hogy az energia nem vész el. Hisszük, hogy a tanáraink belénk fektetett energiája sem fog elveszni. Hiszünk abban, hogy belőlünk is értelmes, okos, szorgalmas, kötelességtudó és jó felnőtt lesz, akikre egykor majd büszkék lehetnek.

Végezetül, amivel talán kezdenem kellett volna, a bocsánatkérés. Sajnáljuk és bocsánatot kérünk minden rosszaságért, amit tanáraink ellen elkövettünk. Bánjuk az elrontott perceket, órákat. Ezek ellenére reméljük, hogy pedagógusaink a szép emlékeket fogják rólunk megőrizni.

A levelek megsárgulnak, lehullnak; a tulipán elnyílik; a hóember elolvad; a könyv becsukódik, mi pedig továbbállunk. Búcsút intünk mindennek, ami itt biztonságot nyújtott, kényelmes volt, ismerősként tekintett ránk. De attól, hogy nem leszünk itt, ez még megmarad puha fészeknek, biztos alapnak, emlékek és titkok őrzőjének, iránytűnek, apró, tiszta hangnak, ami a lelkünkben zeng. Búcsúzunk, de mindez velünk marad akkor is, ha… egyszer minden véget ér.

Keresztes Fanni

 

Tisztelt Igazgatónő, tanári kar és szeretett osztályfőnök!

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a 8.b osztály tanulói és szülei nevében megköszönjem Önöknek azt az áldozatos munkát, amit itt az iskolában végeztek.

Gyermekeink életük újabb mérföldkövéhez érkeztek, az Önök munkájának eredményeként.

Még ma is élénken emlékszem az iskolában megtett első lépésekre. A most már tinédzser koruk küszöbén álló gyerekek annak idején babát, transformers autót szorongatva, kissé megilletődve, de csillogó szemekkel kezdték el tanulmányaikat. Mi, szülők pedig aggódva figyeltük gyermekeink iskolai életét.

Ez a mai nap viszont azt bizonyítja, éveken át milyen nagyszerű munkát végeztek Önök, lefektetve azokat az alapokat, amelyek segítségével az itt álló végzős diákok folytathatják útjukat a tanulás és felnőtté válás útján. Tisztelt pedagógusok! Köszönjük áldozatos munkájukat.

Külön köszönet Gulyásné Benkő Beáta osztályfőnöknek, hogy mindig odafigyelt gyerekeinkre, ha kellett, védte, de ha úgy hozta, akkor kellő szigorral terelgette őket. Tudjuk, nem volt mindig egyszerű, hiszen ahogy feljebb és feljebb lépkedtek az évfolyamokon, úgy kezdték bontogatni szárnyaikat, próbáltak „nagy” fiúk és „nagy” lányok lenni és feszegetni a határokat.

S bár eljött a búcsúzás és az elválás pillanata, tanulók és tanáraik életútja külön válik, de szívből kívánom, hogy végzős gyermekeink egymást, tanárakat, iskolájukat, az itt eltöltött éveket soha el ne feledjék!

Remélem, a kedves pedagógusok is ugyanolyan szép emlékeket őriznek meg majd szívükben, mint amiket mi, szülők őrzünk gyermekeinknek ebben az intézményben eltöltött általános iskolai éveiről. Köszönjük!

Keresztes Tiborné