A COMENIUS Iskolai együttműködések pályázat utolsó állomásaként a református iskola újabb nagyszerű lehetőséggel élhetett: 10 tanulójuk 2 kísérőtanárral idén májusban Lengyelországba látogatott.
A diákok sokoldalú gazdagodását segítő, kétéves együttműködés a helyi kézműves mesterségek megismerésére irányult. A tavaly májusi csehországi és az októberi orosházi találkozók után idén Lengyelországban a gyerekek ízelítőt kaptak a fazekasságból, ismerkedtek a papírkészítés csínjával-bínjával, elleshették a fadíszek készítésének fortélyait.
Az Előd utcaiak a kézműves műhelyeken kívül útjuk számtalan nevezetességét is megcsodálták. Közöttük Zakopane-ból, Lengyelország legmagasabban fekvő városából a Magas-Tátrát, Czestochowában, az ország lelki fővárosában a Fekete Madonnát, Wieliczkában a veszélyeztetett világörökségként jegyzett sóbányát, a 760 000 ember lakta Krakkó különlegességeit.
A református iskolások a remek programok során egy héten át élő nyelvi környezetben magától értetődő természetességgel használhatták az itthon évek óta tanult angol nyelvet. Az egész életre szóló élmények mellett, az elméleti és gyakorlati ismereteik bővülésén túl a vendéglátók és az orosháziak között határokon átívelő barátságok szálai szövődtek.
Lehoczki Andrea projekt koordinátor
Szóljon hozzá!
Hozzászólás előtt be kell jelentkezni.