Eleje:

hattarsjeleje

 

Hátulja:

hattarsjhatulja

Belseje:

hattarsjbelseje

 

A kifejlesztett társasjáték az iskolai Határtalanul! tanulmányi kirándulásunk útvonalára és tudnivalóira épül. A játékmezőre lépve a játékosok a tananyaggal, magyarságunkkal kapcsolatos elméleti ismereteket tartalmazó kérdéskártyát húznak. Színesíti a játék örömét a nevelési célzatú, gyakorlati példákat tartalmazó „mázli” kártya (pl.: Kedves, barátságos és érdeklődő voltál az erdélyi magyar gyerekekkel. Dobhatsz még kétszer.). Életszerű a „csapda” mező (pl.: Út közbeni rövid megállónál nem értél vissza időre a buszhoz. Lépj vissza két mezőt!). A hangulatos órák kellemes zsongása mutatja, hogy a játék észrevétlenül, közösségi élmények közepette juttatja tudáshoz a résztvevőket. Motiváló ereje felülmúlja más módszerekét, hiszen a tanulók spontán tanulnak, észre sem véve e forma tanulási jellegét. Mivel a játék érdekes, motivációs ereje hatalmas, így magától értetődő útja a tudásszomj oltásának. A közösségi tevékenység közben a tanulók csoportjukban (rögtön vagy később) reflektáltak megélt élményeikre. A szerzett ismereteikkel, egymást segítve (de önállóan is) mélyíthetik tudásukat. A társasjáték szolgálja a tanulmányi kirándulás előkészítését, de az azt követő élmények leülepedését, a maradandó tudás elmélyítését, rendszerezését is.

 

Ízelítő a játékból:

Kérdéskártyákból és megoldásukból:

  1. Körülbelül hány magyar él ma Erdélyben? (kb. 1,5 millió)
  2. Hány százaléka volt magyar Erdély lakosságának, amikor Romániához csatolták? (kb. 32%)
  3. Jelenleg hány százaléka magyar Erdély lakosságának? (kb. 20%)
  4. Mikor került Erdély Romániához? (1918/1920)
  5. Melyik magyar költőnk szülőhelye Nagyszalonta? (Arany János)
  6. Milyen keresztyén vallásfelekezet tagjai voltak a hajdúk? (református/kálvinista)
  7. Melyik nagy királyunk szülővárosa Kolozsvár? (Mátyás király)
  8. Melyik temetőben nyugszanak legtöbben Erdély kiemelkedő tudósai, művészei, közéleti személyiségei? (Házsongárdi temető)
  9. Hogy hívják a Torockó felett magasodó hatalmas sziklahegyet? (Székelykő)
  10. Mit jelen az „Egy füst alatt” szólás? (A tűzhely adta a meleget, főztek rajta, az eltávozó füstben pedig füstölték a húst, kolbászt.)
  11. Melyik hegy lábánál fekszik Korond? (Firtos hegy)
  12. Kik készítették az eredeti Szent György-szobrot, ami Prágában van? (a kolozsvári testvérek: Márton és György)
  13. Ki írta a Nagyenyedi két fűzfa című elbeszélést? (Jókai Mór)
  14. Ki az a ferences-rendi szerzetes, aki az elmúlt negyed században, Erdélyben árvaházak, gyermekotthonok egész hálózatát hozta létre azzal a céllal, hogy segítsen a nehéz sorsú gyermekeken? (Böjte Csaba)
  15. Miről kapta a nevét Szováta? (a só szláv nevéről)
  16. Hol található a Székelyföld legnagyobb sóbányája? (Parajd)
  17. Melyik székely faluban van ma is a legtöbb hagyományos, kézzel faragott és festett székelykapu? (Máréfalva)
  18. Hol zajlott az a csata, ahol Bem erdélyi magyar serege vereséget szenvedett és menekülés közben utoljára látták életben Petőfi Sándort? (Fehéregyháza/Segesvár)
  19. Melyik ételféleség tartósítására használták a régi századokban a sót legfőképp? (húsok, húsfélék)
  20. Hol, melyik Párizs melletti kastélyban kényszerült Magyarország aláírni 1920-ban azt a békediktátumot, mely más országoknak adta a történelmi Magyar Királyság területeinek legnagyobb részét (más területek mellett Erdélyt és Kelet-Magyarországot is)? (Trianon vagy Nagy-Trianon)
  21. A tizenhárom aradi vértanú közül hányukkal végzett sortűz és hányukat akasztották bitófára? (négyüket sortűzzel, kilencüket akasztással végezték ki)
  22. Ki volt Hunyadi János felesége, Mátyás királyunk anyja? (Szilágyi Erzsébet)
  23. Buda török kézre kerülésekor az addig egységes Magyar Királyság három részre szakadt, ekkor költözik a magyar királyi udvar Erdélybe. Azaz mikor? (1541-ben)
  24. Mely három nép lakta és lakja Erdélyt a középkor óta? (magyarok, szászok [németek], románok)

 

Csapdamezőkből:

A határállomásnál derül ki, hogy lejárt a határátlépési okmányod, vissza kell buszoznunk Sarkadra, az ottani Okmányirodába ideiglenes személyit csináltatni. Lépj vissza a kiindulópotra!

Utazás közben suttyomban telefonoztál, ezért nem láttad a környező vidéket. Lépj vissza három mezőt!

Szemetet hagytál a buszon, a buszsofőr mérges volt, ezért nagyon szégyelled magad és elgondolkodsz. Kimaradsz egy dobáskörből!

Iszonyú rendetlenséget hagytál magad után a szobádban a szálláson, ezért ott maradsz rendet rakni. Kimaradsz két dobáskörből!

Szembejött a SZERENCSE, de nem köszöntél neki. Két dobáskörből kimaradsz!

Az éjszaka már megint fenn kuruttyoltál, telefonoztál és idétlenkedtél, ezért fáradt és álmos vagy. Két dobáskörből kimaradsz!

Torkoskodásod közben leetted magad csokis jégkrémmel és ezért előbb szégyenkezve takargattad ruhádat, majd elszaladtál kimosni a foltot. Két dobáskörből kimaradsz!

Elfelejtettél esőkabátot hozni a napi kirándulásra, ruhád ezért egy hirtelen nagy zuhéban teljesen átázott, emiatt egy liter vízzel nehezebb lettél és lelassultál. Két dobáskörből kimaradsz!

 

Mázlimezőkből:

Fontos látnivalónál csak általad ismert információval egészíted ki a többiek előadását. Lépj előre egy mezőt!

Vigyáztál a zsebpénzedre, így sok ajándékot vihetsz haza, ezzel örömet szerezve az itthoniaknak. Lépj előre két mezőt!

Sokat segítettél a pakolás, úti ételcsomagok készítése közben, ezzel rengeteg időt spóroltál meg a csoportnak. Lépj előre három mezőt!

Séta közben felbukkant egy medve és jó irányban menekültél előle. Lépj előre négy mezőt!

Találkoztál a Jó Tündérrel, de nem kívántál semmit, mert azt szeretnéd, ha mindent a magad erejéből érnél el. Lépj előre négy mezőt!

A felkészülés során szerzett tudásoddal lenyűgözted a csoportot. Lépj előre négy mezőt!

Segítőkészségeddel, humoroddal megörvendeztetted a csoportot és jó hangulatot teremtettél. Dobhatsz még egyszer!

Jó hangulatú csoportképet készítettél a többiekről. Dobhatsz még egyszer!

Rendet hagytál magad után a szálláson. A Rendmanó dobott helyetted egyet (Rendmanó = általad választott másik játékos), de ez kétszeresen számít!

A szállás elhagyásakor újra átnézted a szobát, nehogy ott maradjon valami és megtaláltad társad ott felejtett holmiját. Dobhatsz még háromszor!