Nagy volt a sürgés-forgás az Előd utcai iskolában a hitújítás havának utolsó péntekjén. Hetek, hónapok óta készülődnek az intézményhez kötődők a reformáció ünneplésére.

Az orosháziak értelmezésében az idei alkalom sajátos: nyitánya a szellemi-lelki megújulás 500. évfordulójához kötődő eseménysornak. A diákokat, az alma materbe visszalátogatókat és a felnőtt támogatókat ennek jegyében színes programok várták október 28-án. Hatodik alkalommal futottak kicsik és nagyok a református és az evangélikus templom között jelképes 1517 métert, majd a gyülekezet és az Európa pékség jóvoltából” früstököltek, libazsíros cipóval és „vereshajmával”.

Alsósokat, felsősöket lenyűgözte, hogy élőképüket drónnal örökítették meg. A „REFORMÁCIÓ 499” szöveg a „Legyetek felkiáltójellé” feliratú, színes pólókba öltözött gyerekek csodálatraméltó összjátéka révén formálódott „REFORMÁCIÓ 500” jelmondattá.

A korábban meghirdetett tollforgató, rajz, kézműves és PPT pályázat eredményhirdetésén megtelt az iskola díszterme. A kisebbek tevékenykedésének mottója: „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” Az általuk hajtogatott papírházikókra került önarcképük, családtagjaik ábrázolása, hogy mindebből utcájukat, majd városunkat is megformálhassák.

Voltak, akik a debreceni református kollégiumról hallgattak előadást, mások a reformációhoz kötődők életútjával ismerkedtek. Míg az udvaron óriási aszfaltkép készült, az „Ép testben ép lélekre” törekvők mozgásos játékainak is jutott hely. Az egyik teremben a Luther című filmet nézték az érdeklődők, máshonnan a városi akadályversenyre indultak.

A nap zárásaként az iskola előtt szívhez szóló, okos gondolatokat fontak csokorba 2016 diákjai a 95 tételről, a reformáció és a hit lényegéről. Közöttük: „…használd mindenre, hogy legyen jobb, ahol élsz, a négy varázsigét… sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek.”